Élelmiszer pazarlás

A karácsonyi élelmiszer dömping után mindenki próbál kicsit szorítani a nadrágszíjon. Ki egészségügyi okokból, ki azért, hogy néhány felszedett kilótól szabaduljon meg, ki pedig a pénztárcáját kívánja kímélni. Ezek személyes célok, azonban ha az étkezésünkön, az élelmiszereken spórolunk, vásárlásainkat racionalizáljuk, máris tettünk az élelmiszer pazarlás ellen, így a környezetünket is óvhatjuk.

Tudták? Ha csak a reggeli csésze kávénk landol a mosogatóban, mert kihült, vagy éppen többet főztünk a kelleténél: 140 liter vizet öntünk le a lefolyón, hiszen ennyi szükséges 1 adag kávé előállításához a termesztéstől a feldolgozásig.

Magyarországon évente közel 2 millió tonna élelmiszer landol a kukában, ez fejenként 68 kg. Jelentős mennyiség, melynek közel kétharmada a háztartásokban keletkezik. A kidobott élelmiszer nem csak gazdasági szempontból veszteség, de jelentős környezetterhelést is okoz.

A mennyiség jelentős része abból adódik, hogy többet vásárolunk annál, amit meg tudunk enni, rosszak az ételkészítési technikák, valamint a helytelen tárolás következtében az étel megromlik. A magyar háztartásokban a hulladékba kerülő élelmiszerek közül első helyen a főtt ételek állnak, ezeket követik a pékáruk, majd a zöldségek, gyümölcsök és a tejtermékek.

A gazdaság szereplői ezen problémát felmérték és próbálnak tenni is ellene: a nagyobb gyártók, élelmiszer láncok a még fogyasztható, de értékesítésre nem szánt termékeket az élelmiszerbankon keresztül rászorulókhoz juttatják, vagy olyan szervezeteknek adják akik állatmenhelyeket, állatkertet, vadasparkot üzemeltetnek. Így csökkentik a keletkező hulladék mennyiségét.

A problémát felismerve, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)  elindította Maradék nélkül elnevezésű programját. A program honlapján hasznos információk, cikkek, oktatási segédletek, tájékoztató anyagok találhatók, melyek segítenek abban hogyan csökkenthetjük otthonunkban a kidobásra kerülő ételek mennyiségét.

A honlap az alábbi címen érhető el: www.maradeknelkul.hu

Forgassák haszonnal! Tegyenek az élelmiszer pazarlás ellen!